2013. november 29., péntek

Ananászos édes savanyú mártás csirkével


Imádom a kínai édes-savanyú csirkét. Bár az ázsiai konyha alapjáraton hidegen hagy, ez az étel valamiért mégis nagy kedvencem. Ahonnan hozatom az ebédet, nagyon finoman készítik, ezért elég gyakran rendelem tőlük. Már régen terveztem, hogy megpróbálkozom az elkészítésével, azonban eddig nem igazán találtam olyan receptet, ami felkeltette volna az érdeklődésemet. Ez a helyzet egészen pontosan egy pillanat alatt változott meg, amikor megláttam a Nők Lapja konyhában a fotót, amely éppen az én kedvencemet ábrázolta. Nem haboztam sokat, csak csirkét kellett vennem, minden más volt otthon, ezután már semmi akadálya nem volt az étel elkészítésének. Egyáltalán nem bonyolult elkészíteni, gyorsan elkészül, tökéletes vasárnapi ebéd lett belőle.

Ananászos édes savanyú mártás csirkével

Hozzávalók:
- 40 dkg csirkemellfilé
- só, bors, maj
- olaj
- 1 hagyma
- 1 paprika
- 2 ek barna cukor
- 3 ek fehérborecet
- 2 ek szójaszósz
- 1 ek ketchup
- egy doboz konzervananász
Elkészítés:
A csirkemellet felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a húst, fehéredésig főzzük.
Egy másik serpenyőben (bebuktuk a mosogatást, ez van) a változatosság kedvéért ismét olajat hevítünk, üvegesre pároljuk rajta a hagymát. Hozzáadjuk a nagy kockákra vágott paprikát. Belekeverjük a barna cukrot, ecetet, szójaszószt, ketchupot és keményítőt, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadunk 1,5 dl vizet, összeforraljuk. Beletesszük az ananászt, majd hozzáadjuk a csirkét, néhány percig együtt főzzük.
Készen is vagyunk, már csak annyi van hátra, hogy kifőzzük a rizst, és tálaljunk. 

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése