2014. augusztus 24., vasárnap

Csoki és tiramisu krémes torta


Sajnos egyre kevesebb időm van a gasztroblogra (mivel gyakorlatilag minden szabadidőmet a filmblogra áldozom), ezért már jó ideje lemaradtam kedvenc játékomról, a Blogkóstolóról. Ezúttal azonban elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, ebből a körből nem fogok kimaradni! Nem felejtettem el jelentkezni, így kíváncsian vártam a sorsolást, és nagyon örültem, amikor láttam, hogy egy olyan blogot kaptam, amelyet eddig nem ismertem. Kíváncsian néztem körül Mohamama konyhájában, nagyon sok finomságot találtam, de rám teljesen jellemző módon a  tiramisu - krémes piskótába szerettem bele. Nem halogattam sokáig a sütést, hamar elkészült a torta, alig győztem kivárni, hogy megkóstoljam végre. Mit mondhatnék, isteni finom lett, bekerült a családi repertoárba!


Hozzávalók:
Piskótához:
- 6 tojás
- 20 dkg liszt
- 20 dkg cukor
- csipet só
Csokikrémhez:
- 10 dkg étcsoki
- 3 dl tejszn
- 3 db zselatinlap (ez elég mindkét krémhez)
- 1 ek cukor
Tiramisukrém:
- 3 db tojás
- 25 dkg mascarpone
- 5 ek cukor
- fahéj
A torta tetejére:
- kakaópor
Elkészítés:
A piskótához az egész tojásokat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a sóval elkevert lisztet. Kivajazunk és lisztezünk egy 26 cm-es tortaformát, beleöntjük a tésztát, betoljuk a 180  fokra előmelegített sütőbe és kb. 20 perc alatt készre sütjük.
Amíg a piskóta hűl, elkészítjük a krémeket.
A csokikrémhez gőz fölött megolvasztjuk a csokit, kicsit hagyjuk hűlni. A tejszínből a cukorral kemény habot verünk. A zselatint hideg vízbe áztatjuk, majd felmelegítjük. Az olvasztott csokiba keverjük óvatosan a habot, majd a zselatin felét is beledolgozzuk a krémbe (a másik felét a tiramisu krémhez fogjuk felhasználni).
A tiramisu krémhez kettéválasztjuk a tojásokat. A fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a mascarponét és csipetnyi fahéjat, óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjehabot, végül beledolgozzuk a zselatin másik felét.
És az érdemi munkával készen is vagyunk, már csak az összeállítás van hátra.
Három részre vágjuk a piskótát (maradjunk annyiban, hogy ezt a műveletet még gyakorolnom kell). A tortaforma aljába tesszük az első lapot, mehet rá a tiramisukrém fele, újabb piskóta, a csokikrém, az utolsó piskótalap, és a tiramisu krém másik fele következik. A tetejét megszórjuk kakaóporral, egy éjszakára mehet a sütőbe, másnap szeleteljük, és boldogan habzsoljuk a finomságot.


Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése