2015. március 15., vasárnap

Bundáskenyér sütőben sütve


Ki nem állhatom a bundáskenyeret, még soha életemben nem próbálkoztam vele, annyira nem szeretem a látványt, ahogyan az olajban tocsog a tojásos kenyér. Meg nem fordult a fejemben, hogy esetleg sütőben is lehetne sütni, amíg meg nem láttam az ínycsiklandozó fényképeket Gizinél, azonnal beleszerettem a receptbe. Habár ritkán fogyasztok mostanában fehér kenyeret (a kilók és az egészség, ugye), de most gondolkodás nélkül a legrusztikusabb veknit vettem le a Sparban a polcról. Alig vártam, hogy hazaérjek, sütő beizzít, percek alatt előkészít, sütőbe betol, ájuldozik az illatokon, alig várja, hogy elkészüljön, gyors fotó, és már kezdődhetett is a habzsolás. Isteni finom lett a végeredmény!

Hozzávalók:
- 4 nagy szelet kenyér
- 4 db tojás
- 2 dl főzőtejszín
- 10 dkg sajt
- só, bors
- szerencsendió
- 5 dkg vaj
Elkészítés:
A 4 kenyeret félbevágjuk. A .sajtot lereszeljük
Egy közepes tepsit kivajazunk. 
Egy tálban elkeverjük a tojásokat a főzőtejszínnel, sózzuk, borsozzuk, szerencsendiót reszelünk rá, majd kézi habverővel alaposan elkeverjük.
Négy kenyérszeletet egyenként megáztatunk a tejszínes tojásban, majd belehelyezzük a kivajazott tepsibe. Ezután a maradék 4 szelet kenyeret szintén megáztatjuk, majd ráhelyezzük a tepsiben tanyázó kenyérszeletek tetejére.
Végül a megmaradt tejszínes tojást ráöntjük a kenyérszeletekre, majd megszórjuk a reszelt sajttal.
A tepsit betoljuk a 180 fokra előmelegített sütőbe, és addig sütjük, amíg a tojás és a sajt rásül a kenyérszeletekre, és szép pirosas színt kap ( kb. 15 perc).
Langyosra hűtjük, tányérra szedjük, megszórhatjuk petrezselyemmel, és addig esszük, amíg tart. Mennyein finom reggeli/vacsora!


Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése